Ahogy nekem sikerült - 3. csapás

"Hiába fogysz le, úgy is gyorsan vissza jön, nem lesz tartós"

Én is találkoztam azzal a véleménnyel, hogy hiába fogyózol, a tested emlékszik a múltra, és ezért a zsírszöveteid majd újra termelik a zsírt és nem fogod tudni megtartani az elért szintet.

Na ezt azok mondják, akik nem próbálták és/vagy gyengének találtattak a fogyókúrában és az azt követő időkben.

Nagyon egyszerű a képlet.
Ha le tudtam fogyni az energia bevitel és leadás arányának köszönhetően, akkor e két szám korrekciójával meg is tudom tartani, vagy legalább is az általam kijelölt minimum és maximum testsúly határai között tudok szörfölni.

Én magamnak maximum +1,5 kg visszahízást céloztam meg, vagyis az elért (mára, 2014. májusában ez látszik nekem ideálisnak) 71 kg-os súlyom és a 72,5 kg maximum között tartom magam.

Ha 72 fölött vagyok 2-3 napig, akkor pár nap leginkább energiaszegény, zöldséges, gyümölcsös, halas, kenyér- és tésztamentes napot tartok, sok folyadék bevitellel, és kicsit több mozgással.

Ha újra elérem a 71kg súlyt, oda figyelek, hogy lehetőleg ne nagyon fogyjak túl, de van, mikor becsúszik akár 69,5-70kg, de ez gyorsan ki is egyenlítődik.

Most hogy már a súly megtartása a feladat, természetesen rásegít a sportolás.

Eddig arról írtam, hogyan értem el a célként kitűzött súlyomat, de azzal egyet értek, hogy a szinten tartás a nehezebb.

Míg a fogyási időszakban van egy jól meghatározott cél, egy konkrét szám, addig a szinten tartás egy olyan tartomány, ahol el lehet kényelmesedni.
Én is elszoktam tunyulni néha, mert azt mondom magamnak, hogy még 1 napig nassolok, aztán majd behozom a lemaradást. Zavart

Persze az ilyen kihagyás "helyrehozása" sokkal nehezebb.

Amikor elkezdtem a fogyókúrát, egy dolog ösztönzött.

Nem tetszettem magamnak a tükörben

Aztán 2012. év vége felé tettem egy ígéretet a munkatársaimnak, mi szerint a K&H maraton futó váltóban bevállalok 7km részt

Tettem ezt úgy, hogy mindig lenéztem a futókat, nem értettem, mi a jó a futkosásban, ha nincs egy teniszütő, labda, vagy egyéb sporteszköz, amivel kiegészül a testmozgás.
Erről egy újabb sorozatban írok a "Fuss örömmel" oldalon, ami elérhető a főoldalról menüpontként, vagy a www.somkuti.hu/fuss weboldalon.

Átugorva e történetet a kalória számítás részévé vált a futás által leadott értékek beszámítása, de minden sporttevékenységhez található az Interneten rengeteg adat, kalkulátor, hogy mennyi energiát adunk le egy egységnyi mozgással.

Fontosnak tartom, hogy a korábban tárgyalt grafikon vezetését és a napi mérlegelést folytassuk.
Szinte teljesen elhagyható a szinttartáskor már a napi kalória bevitel táblázat, mert ekkorra rutinná válik a táplálkozás és fejben is tudjuk a legtöbb étel energia értékét.

A sportolás viszont megint csak egy külön téma, hogy mit együnk, igyunk, és mennyivel előtte, valamint utána.

Erre szintén sok honlap szakosodott, főleg, mert a sportágak nagyon eltérő étrendet kívánnak (Pl. futás, küzdősportok, úszás, testépítés, labda csapatjátékok, atlétika, stb.)
Én ebbe nem mernék bele menni, de ezt is be kell építeni a napi étkezésünkbe.

Ezt a témát érintve el is jutottam a mondanivalóm végére, mert innen már egy olyan egészséges, ideális testsúlyt értünk el, amire könnyen lehet építkezni.
Nekem megszűnt pl. a derékfájásaim, könnyedén vettem a futásedzéseimet (amatőr, magam edzőjeként utánaolvasva, tanácsokat kérve másoktól), megszabadulva bélpanaszoktól és nem utolsósorban sokkal fiatalosabbnak érzem magam, jobb a hangulatom, lendületesebb lettem.

Még egy érdekes dolgot vettem észre.

Mivel a fogyás hónapokig tartott és ez idő alatt tervezetten kellett mindent csinálnom, oda kellett figyelnem magamra, statisztikákat vezettem, más területen is jobban megszervezem a tennivalókat.
Szépen sorba állítom a folyamatot, hogyan jussak el a lehető legrövidebb úton, a legideálisabban a célhoz, hogy ne fussak felesleges köröket. Ha csapongok, átugrok részfeladatokat, sok alkalommal több munkába kerül, mintha sorba venném, megfontoltan azokat.

Remélem, hogy a sorozatommal másnak is tudtam segíteni, de újra ki kell emelnem, hogy nem vagyok szakember, nem akarok tanácsokat adni, csak egyszerűen meg szerettem volna osztani mindenkivel, főleg a azokkal, akik nem hisznek magukban, hogy sikerülhet megszabadulni a felesleges kilóktól anélkül, hogy tele tömjük a vegyészek és edzőtermek tulajdonosainak a zsebét.

Persze akinek van kedve edzőterembe járni, sokat segíthet, hogy gyorsabban érjen el eredményt, de túlsúllyal feltétlenül kérjen tanácsot helyben személyi edzőtől, mert nagyon sokat árthat egy hirtelen túlterhelés a szervezetnek.

Ha sikerült idáig eljutni az olvasásban, akkor szerintem már valami elszántság van benned!

Korábban nem adtam levélcímet, de itt van az ideje.
Ha elkezded a fogyit és tapasztalataid lesznek (NEM AZ ÉN MÓDSZEREMMEL KELL FELTÉTLENÜL FOGYNOD!!!), kérlek, osszad meg velem és küldj beszámolót a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címemre.

 

 

2018  Somkuti.hu  globbers joomla template